Résztvevők intézményi megoszlása
Kedves Résztvevők!
Szeretnénk veletek megosztani az alábbi grafikont, mely a XVII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia résztvevőinek intézményi megoszlását mutatja. A grafikonon jól látszik, hogy a konferenciára a legtöbb hallgató a Szent István Egyetemről jelentkezett. Az egyetemi karok közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karáról regisztráltak a legtöbben. A második legtöbb hallgatót delegáló kar a házigazda Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara lett. A karok közötti rangsor virtuális dobogójának harmadik fokára a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara állhatott fel. A konferenciára jelentkező hallgatók számát összesítve a Debreceni Egyetem különböző karairól (Természettudományi és Technológiai Kar, Műszaki Kar, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi- és Környezetgazdálkodási Kar) is szép számú hallgató érkezett volna Gödöllőre. Fontos kiemelni, hogy gimnáziumi diákok is jelentkeztek a konferenciára, hogy elkészült tanulmányaikat megmérettessék immár egy egyetemi szintű versenyen. A rendezvényen a Gödöllői Református Líceum Gimnázium és a BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnázium diákjai erősítették a középiskolai mezőnyt. Az OFKD szekciók egyetemi összetételben nagyon sokszínűek voltak, mivel az ország különböző pontjairól jelentkeztek a konferenciára:
- Állatorvostudományi Egyetem
- Budapesti Gazdasági Egyetem
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Eszterházy Károly Egyetem
- Kaposvári Egyetem
- Miskolci Egyetem
- Óbudai Egyetem
- Soproni Egyetem
- Szegedi Tudományegyetem
- Szent István Egyetem
- Wesley János Lelkészképző Főiskola
Reméljük a veszélyhelyzet elmúltával egy magas színvonalú díjátadó rendezvényen fogunk találkozni!